Ne félj ... veled vagyok

Noénak ... örök szeretettel

Angyal

"– Veronika az egyetlen, aki nem akar örökre itt maradni a Villetében. És ez

mindannyiunkat elgondolkodtat: és mi? Mi mit keresünk itt?

Eduard bólintott.

– Tegnap éjjel én is azt kérdeztem magamtól: mit keresek ebben a

szanatóriumban? És rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb lenne kimenni a térre, vagy

a hármas hídra, vagy venni egy almát és az időjárásról beszélgetni a színház előtti

piacon. Persze szembesülnöm kellene néhány kellemetlenséggel, amiket már el is

felejtettem: befizetendő számlákkal, akadékoskodó szomszédokkal, értetlen vagy

gúnyos tekintetekkel, a gyermekeim szemrehányásaival, a magánnyal. De úgy

gondolom, hogy ez mind-mind hozzátartozik az élethez, és jobban tesszük, ha

elfogadjuk őket, mint ha nem veszünk róluk tudomást. Azt hiszem, ma hazamegyek

a volt férjemhez, csak azért, hogy azt mondjam neki: „köszönöm”. Mi a véleményed?

– Semmi. Talán én is menjek haza a szüleimhez, és én is mondjam nekik ugyanezt?

– Talán. Tulajdonképpen mindenről mi tehetünk. Mások is átélik ugyanezeket a

nehézségeket, mégsem úgy viselkednek, mint mi. Mi a legkönnyebb utat

választottuk: egy másik világot.

Eduard tudta, hogy Marinak igaza van.

– Újra akarom kezdeni az életem, Eduard. El akarom követni azokat a kis

bűnöket, amelyekre mindig vágytam, de amelyekhez soha nem volt elég

bátorságom. Ezentúl bátran szembeszállók a pánikkal, amely bármikor visszatérhet,

de már nem félek tőle, mert tudom, hogy nem halhatok bele, még csak el sem

ájulok, legfeljebb kimerülök egy kicsit. Majd szerzek új barátokat, és megtanítom őket

arra, hogy ha mernek őrültek lenni, akkor bölcsek is lesznek. Csak felejtsék el az

illemszabályokat, és fedezzék fel az igazi énjüket, a legtitkosabb vágyaikat, keressék

a kalandokat, és főleg ÉLJENEK! A katolikusoknak a Bibliából idézek, a

muzulmánoknak a Koránból, a zsidóknak a Tórából, az ateistáknak Arisztotelésztől.

Semmi pénzért nem mennék vissza ügyvédnek, de azt megtanultam, hogyan lehet

meggyőzni az embereket. Minden tudásomat arra fogom használni, hogy

előadásokat tartsak azokról a férfiakról és nőkről, akik rájöttek az élet értelmére, és

akiknek az írásai egyetlen szóban összefoglalhatók: „élj!”.

Ha élsz, Isten is veled él. Ha viszont nem mersz kockáztatni, ő is visszavonul a

távoli Mennyekbe, és csupán filozófiai elmélkedés tárgya lesz. Ezzel mindenki

tisztában van. De senki nem meri megtenni az első lépést. Talán mert fél, hogy

őrültnek nézik. Mindenesetre nekünk már nem kell ettől tartanunk, Eduard. Mi már

megjártuk a Villetét."

Paulo Coelho Veronika meg akar halni

Mese ...

Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.

A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.

A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.

Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."

A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"

De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.

Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.

Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiálltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"

És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland...

 

Szeretettel

Angyal

Várlak ... ?

vagy ...

Érkeztél, mint egy jelenés és olyan dimenziókat zúditottál rám melyek eddig messze elkerültek.

Megismerni mindet merő álmodozás, de megélni azt ami megérint, már sokkal valóságosabb. Sokszor félünk és amitől félünk, pont ott kell szembenéznünk önmagunkkal. Vállalod, vagy sem, elkerülni nem tudod!

Eldobni az életed talán a legegyszerűbb választás, de a következményekkel itt is számolnod kell, mert azzal, hogy kiszálsz a körhintából a szédülés még ott lesz, viszont nem jön a megnyugtató csend.

Forog minden tovább, de neked már nem lesz lábad, hogy lépj, nem lesz karod, hogy ölelj és csak kevesek lesznek akik láthatnak téged...

Miért választanád ezt, miért adnád fel, amikor tudod, minden gyógyul, miközben változik csak hagyni kell, megtörténni. Kezdetben csak a fókuszodon kell változtatnod, aztán a karod kinyújtani és végezetül az első lépéssel az útra lépni...

Angyal