"Kézen fogott, és öt percig se kellett gyalogolnunk, hogy elhagyjuk Saint-Savint. Az országúton elhaladtunk egy oszlop mellett. Különös kereszt állt a tetején: Jézus Krisztus helyett Szűz Mária képe volt rajta. Eszembe jutottak a szavai, és ámulatba ejtett az egybeesés.
Most már semmit nem láttunk a sötétben és a ködben. Megpróbáltam elképzelni magam a vízben, az anyaméhben - ahol nincs sem idő, sem gondolat. Kezdtem sejteni, mi a szavainak az értelme. És ez az értelem borzalmasnak tűnt. Eszembe jutott az a nő az előadáson. Eszembe jutott a lány, aki elvitt arra a térre. Ő is azt mondta, hogy a víz az Istennő szimbóluma.
- Húsz kilométerre innen van egy barlang -mondta.
- 1858. február 11-én egy kislány két másik gyerekkel tűzifát gyűjtött arrafelé. Nagyon törékeny kislány volt, asztmás és nagyon szegény: valósággal nyomorgott. Azon a téli napon nem mert átkelni egy kis patakon: átázhat a ruhája, megbetegedhet, és a szüleinek szükségük van arra a kis pénzre, amit pásztorként keresnek.
Ekkor megjelent előtte egy fehér ruhás nőalak, két arányló rózsával a lábán. Úgy bánt a lánnyal, mint egy hercegnővel, és arra kérte, hogy jöjjön vissza oda néhányszor, azt is megmondta, hányszor. Azután eltűnt. A másik két gyerek látta, miként esett transzba a társuk, és nyomban el is híresztelték mindenkinek.
Ettől kezdve hosszú kálvárián kellett keresztülmennie a kislánynak. Elfogták, és azt követelték tőle, hogy tagadjon le mindent. Pénzt akartak neki adni, hogy különleges kívánságokat közvetítsen a jelenés felé. Az első napokban a családját is zaklatták az utcán. Azt mondogatták, hogy a kislány csak azért csinálja mindezt, hogy fölhívja magára a figyelmet.
A kislánynak, akit Bernadette-nek hívtak, fogalma sem volt arról, hogy mit látott. A fehér ruhás nőt csak úgy emlegette: "Az". Kétségbeesett szülei a falu plébánosához fordultak segítségért. A pap azt tanácsolta, hogy a legközelebbi alkalommal kérdezze meg a nő nevét. Bernadetté követte a pap tanácsát, de a jelenés válasz helyett csak mosolygott. "Az" ösz-szesen tizennyolcszor jelent meg neki, és legtöbbször nem szólt egy szót sem. Egy alkalommal arra kérte a lányt, hogy csókolja meg a földet. Anélkül hogy értette volna, Bernadetté megtette, amit "Az" parancsolt. Máskor arra kérte, hogy ásson egy gödröt a barlang talajába. Bernadetté engedelmeskedett, és a gödör alján sáros vizet pillantott meg - ugyanis disznót neveltek arrafelé.
- Igyál ebből a vízből - mondta a nő.
A víz olyan mocskos volt, hogy Bernadetté háromszor is kiöntötte a tenyeréből, mielőtt a szájához emelte volna. De bárhogy undorodott is, végül engedelmeskedett.
És akkor a gödörből forrás fakadt. Arra járt egy vak ember, aki néhány csepp vizet locsolt az arcába - és visszanyerte a látását. Egy nő, akinek haldoklott az újszülött fia, végső elkeseredésében belemártotta a fiúcska testét a forrásba - pedig aznap a fagypont alatt volt a hőmérséklet. S a kisfiú meggyógyult. Lassan híre ment az esetnek, és ezrek zarándokoltak a barlanghoz. A kislány továbbra is faggatta a nőt, hogy árulja el a nevét, de az csak mosolygott.
Mígnem egy napon "Az" Bernadette-re nézett, és azt mondta:
- Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.
A kislány boldogan szaladt a plébánoshoz, hogy elújságolja neki.
- Az nem lehet - mondta a plébános. - Senki nem lehet egyszerre a fa és a gyümölcs, gyermekem. Menj, és hints rá szentelt vizet.
A pap úgy képzelte, hogy egyedül Isten létezhet a kezdetektől fogva - s az Isten, minden jel szerint, férfi. Itt hosszú szünetet tartott. Majd folytatta.
- Bernadetté meghintette szentelt vízzel. A jelenés gyöngéden mosolygott, de más nem történt. Július 16-án jelent meg neki utoljára a nő. Nem sokkal ezután Bernadetté belépett egy kolostorba, anélkül hogy tudta volna, hogy gyökeresen megváltoztatta a kis falu életét a barlang mellett. A forrás tovább csörgedezett, s a csodák egymást követték.
A történet először Franciaországban terjedt el, azután bejárta az egész világot. A faluból azóta város lett, és teljesen átalakult. Kereskedők árasztották el, szállodák nyíltak benne. Bernadetté úgy halt meg, hogy minderről fogalma sem volt. Szülőfalujától távol temették el. Amióta a Vatikán elismeri a jelenéseket, rengeteg ember próbálja félrevezetni az Egyházat.
Mindenféle csodákat találnak ki, amelyeket később lelepleznek. Az Egyház éppen ezért meglehetős szigorral fogadja az ilyen eseteket: csak az olyan jelenségeket fogadja el csodának, amelyek komoly orvosi és tudományos vizsgálatokon mentek keresztül, és igaznak bizonyultak. De az a forrás ma is megvan, és az emberek ma is meggyógyulnak tőle."
Szeretettel
PC
