Minden szentek délutánja ...

Szikrázóan sütött az őszi napsugár, vörös és aranylevelek tengerében lépegetett és kereste a sírt. Időtlen idők óta nem járt már itt, és most sem volt biztos abban, miért is jött ide, de nyugalommal töltötte el a gondolat, ismerős minden.

Elnézte a sürgő forgó embereket, és azon gondolkodott, vajon hány ember tette már meg ugyanezeket a mozdulatokat mióta ez a temető létezik.

Voltak sírok, ahol egészen frissek voltak a koszorúk, és a föld is még csak pár napja fordult át, miközben magába fogadta egy ember testét.

Nem érzett áhítatot, de képzeletében bizony nagyon sokan jöttek mentek a halmok között. Ki tanácstalanul, ki mosollyal az arcán álldogált és tekintetük óvón kísérte a lányt, ki nem találta nagymamája sírját.

Pici lányként még szüleivel járt ide minden évben, mint egy szertartásként, és a halál, vagy a meghalt olyan fogalmak voltak, melyekre nem igazán talált akkor még magyarázatot.

Hívta és szólította nagymamát, segítsen, mert hisz olyan sok sír került ide azóta, s bizony ő is megnőtt, a távolságokat pedig emlékezetünk az idő haladtával megváltoztatja.

Kicsit elbizonytalanodott, mert biztos volt benne, hogy azonnal megtalálja, de türelemmel várt és élvezte az őt körülvevő csendet, és békét.

Aztán a következő pillanatban elindult és pár forduló után ott állt, az öreg diófa alatt és az orgonabokor mellett …

Félresöpörve a lehullott leveleket, amely alatt ott volt az a drága név, ki őt valamikor olyan nagyon szerette.

Mosolygott, és várt … hiszen csak ezért jött, hogy együtt lehessenek, ha csak percekre is, ha csak gondolatban is. Hiszen nagymama most is ott állt mellette, mint azóta minden egyes nap, mégis itt lenni és érezni a természet illatát, az elmúlást, ahogyan lassan minden megpihen igazán értékessé tette ezt a napot.

Leült és érezte az áldást, mely áramlik felé és mosolyában benne volt a szeretet, a tisztelet és a hála.

- Valamikor a nagymamám voltál és tudom szeretsz, azért jöttem ide, mert ezen a földön éltél egyszer, mert bármerre nézek a gyermekkorom tekint vissza a nap sugarából.

A hagyomány és a tradíció azt követeli, hogy minden évben idejöjjön, s mégis hosszú évek után most először érzi teljes bizonyossággal a szívében, hogy van értelme újraélni a boldog gyermekkor egy darabját.

Pillangó érkezik, és tánca jelzi, csoda van készülőben. Törékeny és oly rövid életének talán egyetlen olyan pillanata melyet egy nála sokkal nagyobb lény észrevett és ez a szívébe boldogságot hozott. Itt voltam és nem éltem hiába … mondhatná, ha beszélni tudna. De szavakra már nincs is szükség, hisz a világlélek dalba kezd, és mint egy gyönyörű szimfóniát fonja egymásba a történések sorozatát.

Ott ülnek ők, a lány és a nagymama, a jövő és a múlt a jelenben.

Most van … ősz van … csodás nap … és a gondolat, vagy az érzés szeretve vagy, öröktől fogva, örökkön át ……..

Szeretettel

Angyal

Jézus ...

"Azt szeretném elmondani neked, hogy amikor én éltem a Földön úgyanúgy éltem mint te vagy bárki más, csak hatalommal felkent képességem végett hitték az emberek és hiszik a mai napon is azt, hogy különleges ember voltam.

A Mindenségből jöttem közétek és ezért tudtam megtenni olyan dolgokat, úgynevezett csodákat, melyeket más ember akkor nem tudott. Szent szellem erejével áthatva életeket mentettem, megszabadítva az embereket a démoni megszállásoktól.

Az én életem rejtély volt és a mai napon is az az emberiség számára, mert Istent tiszteltek és hittek bennem. Atyám hatalommal bízott meg, de nem teljes önhatalommal, csak azt tehettem meg én is, amit ő engedélyezett nekem. Jézus Krisztus egy azon ember szellem volt, hús vér ember egy testben. Atyám erejével megáldva tettem csodatévő tetteimet. Amikor én gyógyítottam erőm hatszorosára növekedett. Atyámmal szemben én testet öltve életem meg földi létem. Atyám nem élt a Földön, de én igen, mint ember szellem.

Amit mondanak, hogy Krisztus szellem hazatért a kereszten és Jézus továbbélt a Földön az képtelenség, mert lelkem egy azon lélek volt mint Jézus, mint Krisztus. Jézus egységben élve élt Atyával és ezt nem lehet különválasztani. Erőmön felül nem cselekedtem és az ő engedélye nélkül sem. Amikor Démonokat űztem ő hétszerezte erőm. Hasonlóképpen, ahogyan ezt te teszed, mert csatorna vagy és eszköz nekem. Akkor én ugyanezt tettem, csak befogadó képességem hatalmas lévén, genetikai felépítésem különbözött, sejtjeim más felosztással léteztek. Iziász az én testvérem volt, ő ugyanazon képességgel rendelkezett. Sejtosztódás képességgel született arámiai József  fogantatásaként, de nem tudott olyan hatalmas erőt befogadni, mint amit én kaptam Atyámtól.

Azt az állítást, hogy két Jézus volt, azt megcáfolom, ezek fantázia szülemények, s nem kell helyt adni számukra. Az emberek kétezer év alatt nagyon sok mindent megváltoztattak, ezrével tették magukévá az evangélium tanát, csakhogy nagyon sok minden magyarázatra szorul ezen írásokban.

Azt mindig mondom neked és minden testvéremnek, hogy szeressétek egymást jóban, rosszban, de óvatosan kezeljétek a hitet és az őszinteséget. Legyetek jók, mint az angyalok és legyetek szerények, mert mindig ott ólálkodik az álnok körülöttetek, és maratlékává teszi a gyengét és a hitetlent."

Szeretettel

Angyal és az Égi Üzenetek ....

Maktub ...

"A piramisokról Santiago hallani sem akart. Az előző este óta nehéz és szomorú volt a szíve. Mivel a kincsért elmenni egyet jelent azzal, hogy el kell hagynia Fátimát.

– Elvezetlek a sivatagon keresztül – mondta az alkimista.

– Az oázisban akarok maradni – tiltakozott Santiago. – Már megtaláltam Fátimát. Nekem ő drágább, mint a kincs.

– Fátima a sivatag asszonya – válaszolta az alkimista. – Tudja, hogy a férfiaknak el kell menniük, hogy visszajöhessenek. Ő már megtalálta a kincsét: téged. Most azt várja, hogy te is megtaláld, amit keresel.

– És ha úgy határozok, hogy maradok?

– Az oázis bölcse leszel. Van elég aranyad, hogy sok juhot és tevét vegyél magadnak. Feleségül veszed Fátimát, s az első évben nagyon boldogok lesztek. Te megtanulod szeretni a sivatagot, s megismered mind az ötvenezer pálmát. Figyeled, hogyan nőnek és tanúskodnak az állandóan változó világról. És egyre többet fogsz érteni a jelekből, mivel a sivatag minden tanítók legjobbika.

A második évben eszedbe jut, hogy létezik a kincs. A jelek elkezdenek sürgetőleg emlékeztetni erre, te pedig igyekszel majd, hogy ne figyelj rájuk. Tudásodat csak az oázisnak és lakóinak hasznára fordítod. A törzsi vezérek hálásak lesznek neked érte. A tevék gazdagságot és hatalmat hoznak neked.

A harmadik évben is a kincsről és Személyes Történetedről fognak hozzád szólni a jelek. Éjszakákon át járkálsz majd az oázisban, Fátimából pedig szomorú asszony válik, mert magát okolja, hogy megszakítottad utadat. Te azonban szerelmet adsz neki, amelyet ő viszonoz. Eszedbe jut, hogy ő sosem marasztalt, hiszen a sivatag asszonya tud várni a férjére. Így nem fogod őt hibáztatni. De sok éjszakán keresztül járkálsz a sivatag homokjában és a pálmák között, s azt mondod majd, talán tovább kellett volna menned, jobban hinned Fátima iránti szerelmedben. Mert az, ami az oázisban tartott, saját félelmed volt attól, hogy nem térsz vissza. Ekkor a jelek azt fogják mutatni neked, hogy a kincsed örökre el van temetve.

A negyedik évben elhagynak a jelek, mert nem akartál hallgatni rájuk. A törzsi vezérek megérzik ezt, és megfosztanak tisztségedtől. Ekkor már gazdag kereskedő leszel, sok tevével és rengeteg áruval. De hátralévő napjaidban a pálmák között és a sivatagban fogsz bolyongani azzal a tudattal, hogy nem teljesítetted be Személyes Történetedet, és most már túl késő van hozzá.

És nem fogod megérteni soha, hogy a szerelem az embert sosem akadályozza meg abban, hogy végigjárja Személyes Történetét. Ha így történik, akkor az nem igazi szerelem, nem olyan, amely a Világ Nyelvén szól.

Az alkimista eltörölte a fölrajzolt kört, s a kígyó fürgén eltűnt a kövek között. Santiagónak eszébe jutott az üvegárus, aki mindig szeretett volna elmenni Mekkába, meg az angol, aki egy alkimistát keresett. Arra a nőre

gondolt, aki bízott a sivatagban, s a sivatag egy napon elhozta neki a férfit, akit szeretni vágyott."

A fény harcosa ...

“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.”

Szeretettel

Angyal

Az utolsó vacsora ...

"Amikor Leonardo da Vinci fejében megszületett a kép, nagy kihívással találta magát szemben: Jézus képében a Jót kellett megfestenie, a Rosszat pedig Júdás testesítette volna meg, aki a vacsora alatt határozta el, hogy elárulja barátját. A festő tehát addig nem folytatta a munkát, amíg nem találja meg a megfelelő modelleket a képéhez. Egyszer éppen egy kórus előadását hallgatta, amikor az egyik fiúban felfedezte Krisztus tökéletes képmását. Elhívta a műtermébe, ahol rengeteg tanulmányt és vázlatot készített az arcáról. Eltelt három év. „Az utolsó vacsora” már majdnem kész volt, de Leonardo még mindig nem találta meg az ideális modellt Júdás alakjához. A bíboros egyre türelmetlenebbül sürgette, hogy azonnal fejezze be a freskót. Már jó ideje kereste a megfelelő arcot, amikor végre megpillantott egy idő előtt megöregedett fiatalembert, aki részegen, rongyokban hevert az árokban. Nagy nehezen rávette a segédeit, hogy azonnal vigyék el a templomba, mert arra már nem volt idő, hogy vázlatokat készítsen róla. Odacipelték hát a koldust, aki azt sem tudta, mi történik vele. A segédeknek kellett állva tartaniuk, amíg Leonardo lemásolta a kegyetlenség, a bűn és az önzés vonásait, amelyek olyan jól kirajzolódtak a férfi arcán. Mire befejezte, a koldus végre kissé magához

tért, kinyitotta szemét, és megpillantotta a festményt. Szomorú csodálkozással szólalt meg: „Én már láttam ezt a képet!” „Mikor?” - kérdezte a megdöbbent festő. „Három éve, mielőtt elvesztettem mindenemet. Akkoriban egy kórusban énekeltem, nagy álmokat szőttem, és a művész úr felkért, hogy legyek Jézus modellje."

Szeretettel

Angyal

A próba nem vár ...

A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre.

A próba nem vár.

Az élet nem néz hátra.

Egy hét nagyon is elegendő arra, hogy eldöntsük:vállaljuk-e a sorsunkat vagy nem.

Szeretettel

Angyal

Illuzió ...

Az egyetlen különbség álom és valóság között az, hogy a valóság megengedi neked, hogy kételkedj, az álom azonban nem...

Számomra a kételkedés képessége az emberiség egyik legnagyobb áldása. A vallások az ember ellen vannak, hiszen a kételkedés gyökereit igyekeznek elvágni, és ennek megvan az oka: azt akarják, hogy az emberek higgyenek az általuk prédikált illúziókban...

Miért ragaszkodtak az olyan emberek, mint Gautam Buddha annyira ahhoz, hogy az egész létezés - saját szemtanú önvalódat, saját tudatosságodat kivéve - csak egy szappanbuborék, melynek anyaga az álom? Ők nem azt mondják, hogy ezek a fák egyáltalán nem is létezenk. Nem azt mondják, hogy ezek az oszlopok nincsenek itt. Ne értsd félre őket az "illúzió" szó miatt... A máját illúziónak fordították, de ez nem a megfelelő szó. Az illúzió nem létezik. a valóság létezik. A májá pedig épp a kettő között van: szinte létezik. Ami a mindennapi tevékenységeket illeti, valóságnak lehet tekinteni. Csak a legvégső értelemben, csak megvilágosodott tudatod magasságából válik valótlanná és illuzórikussá.

Szeretettel

Angyal

Bolond ...

Egy bolond mindig bízik. Egy bolond minden negatív tapasztalata ellenére folyton csak bízik. Becsapod, ő mégis megbízik benned. Újra becsapod, ő továbbra is megbízik benned. Megint becsapod, és ő még mindig bízik benned. Aztán azt mondod: "ez egy bolond, ez semmiből nem tanul." Az ilyen ember bizalma hihetetlenül nagy - senki meg nem ronthatja. Légy bolond a taoista értelemben, a zen szellemében. Ne építs falat magad köré a tudásból. Akármilyen élmény ér, hagyd, hogy megtörténjen, azután hagyd magára. Mindig tisztítsd ki az elméd, újra meg újra. Halj meg minden pillanatban a múlt számára, hogy a jelennel, az "itt és most"-tal maradhass, mint egy újszülött csecsemő. Az elején nagyon nehéz dolgod lesz. Mindenki ki fog használni... de hadd tegyék. Szegény fickók... Még ha megtévesztenek is, becsapnak, kirabolnak is... hagyd, hogy megtörténjen, mert az, ami tényleg a tiéd, soha nem lehet másé. Azt, ami valóban a tiéd, senki nem rabolhatja el tőled. Ha nem hagyod, hogy ezek az élethelyzetek beszennyezzenek, akkor megjelenik számodra a lehetőség, hogy legbelül eggyé válj önmagaddal. A lelked mindinkább kikristályosodik.

Gondolkozz ...

Érezz ...

Élj ...

Szeretettel

Angyal

Önmagad ...

A társadalom fél, nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta hatalmuk, egyfajta aurájuk és vonzerejük, azaz karizmájuk, ami képes a fiatal, még életteli embereket kiemelni a hagyományos rabságból...

Egy megvilágosodott embert nem lehet rabszolgává tenni. Ez a probléma: őt nem lehet bebörtönözi...

Mindenképpen nehéz befogadni egy olyan géniuszt, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek nem akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha épp boldogtalanok: mert boldogtalanok ugyan, de hozzá vannak szokva a boldogtalanságukhoz. És így mindenki, aki nem boldogtalan, idegennek tűnik számukra. A megvilágosodott ember a legnagyobb idegen a világon: úgy tűnik, ő senkihez nem tartozik. Nincs az a szervezet, nincs az a közösség, nincs az a társadalom vagy nemzet, mely korlátok közé szorítaná.

Szeretettel

Angyal

Születésnapodra ...

Életed regényében új fejezetre
Nyithatsz friss, üres, beiratlan lapot,

Ne tekints múltadra, a befejezettre,
Fogadd el az új lehetőséggel teli napot,


Kívánom hogy mindig, mindig az legyen
Melletted akit magad mellett látni vágysz,


Kívánom veled közös lélegzetet az vegyen,
Akitől te is csak ennyit, s nem többet vársz,


Tegyen boldoggá aki erre érdemes
De képes, és ezt akarja is,


Legyen minden napod kellemes
Éjszakád nyugodt, reggeled friss,


Legyen melletted mindig barát
Aki mosolyodban és bánatodban osztozik,


Éld mindig egy boldog élet hosszú nyarát,
Álmod olyan ne legyen mi szertefoszlik, beteljesedetlenül,

Érj el mindent amire vágysz,
Csak néha gondold meg magadnak mit is kívánsz,


Kísérjen mindig azok szeretete,
akiket egykor, most, majd, vagy örökre,
A sors veled egy közös fejezetbe vetette,


Akkora ajándékot amekkora Te vagy
Nem adhatok, nincs akkora nagy és szép dolog,

Egyszerűen csak ennyit kívánhatok
Őszintén... Sok boldog születésnapot.  ;)

Thomas ...

A mester mondja:

„Ha álmaink útját járjuk, híven kövessük végig azt. Ne térjünk le róla, ne csábuljunk el megnyíló

kiskapuknak a „hát én pontosan nem is ezt akartam” magyarázkodás ürügyével. Mert az ilyen

magvakból kudarc terem.

Járjuk az utunk, még ha lépteink bizonytalanok is, még akkor is, ha tudjuk jobban is, tehetnénk. Ha elfogadjuk a jelen adta lehetıségeket, akkor kétség sem fér hozzá, hogy azokat a jövőben jobbá tesszük. Ám ha korlátainkkal szemellenzősen bánunk, vagy tagadjuk azokat akkor ezek mindig szándékaink megszabadíthatatlan béklyói, lesznek.

Választott utunkkal bátran nézzünk szembe, és ne tartsunk mások bíráló megjegyzéseitıl. Ám

mindenek felett, ne engedjük meg magunknak, az önostorozás bénító fényőzését.

A Teremtő vélünk lesz, álmatlan éjszakáinkon, és az Ő szeretete felszárítja majd a könnyeink.

A Jóisten kedveli a vitézeket.”

Szeretettel
Angyal

Mit csinálsz ma este ?

Mit tennél, ha a mai este lenne az utolsó? Hmmm? Mit tennél? Átalakítanád az estéd? Talán fontosabb lenne, hogy olyanokkal legyél, akiket szeretsz, nem? Talán megbocsátanál a másiknak, vagy bocsánatot kérnél az elkövetett hibákért? Talán kimutatnád mit érzel? Talán más lenne a fontos... amire most nem igazán figyelsz. Az életben gyakran elfelejtjük, mi is az igazán fontos? család, barátok, szerelem. Igen a SZERETET, a legfontosabb, amely összetartja ezeket!

Az igazi értékekre figyelj, mert csak ezek tehetnek igazán boldoggá!

Mit csinálsz ma este ???

Szeretettel
Angyal

11 perc ...

Ha most el kéne mesélnem valakinek az életemet, megtehetném úgy is, hogy független, bátor és boldog nőnek gondoljon. De ez nincs így, mert megtiltottam magamnak, hogy kimondjam azt a szót, ami sokkal fontosabb, mint a tizenegy perc: szerelem.

Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van.

Aki teljesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.

És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát.

Ezért hiába minden élmény, tapasztalat, felfedezés, amit átélhetek - az egész nem ér semmit. Remélem, hogy ez az időszak hamarosan véget ér, és újra elkezdhetem keresni önmagam - egy férfi tükrében, aki megért, és nem okoz fájdalmat.

De micsoda ostobaságokat fecsegek? Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat.

Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit.

Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül hogy birtokolnánk.

............................

Találkozások ...

“Ha valakivel találkozol, gondolj arra, hogy a találkozás mögött ezer és ezeregy ok rejlik. Minden emberi kapcsolat szent egymásratalálás. A másik emberben önmagad másik felét ismered fel, minden vonásában saját vonásaidat látod meg. Amit róla gondolsz, magadról gondolod. Amit vele teszel, magaddal teszed. Amit róla képzelsz, azt magadról képzeled ...Mindaz, amit neki kívánsz, egy napon veled fog megtörténni.”

Szeretettel
Angyal

ANGYALI TÖRTÉNET ...

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.

A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében.

Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:

- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

A következo éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak.

Amikor a következő napon a Nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.

- Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki - vádolta. - A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak - mondta az idősebb angyal. - Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A madár ...

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt.

Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.

És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”

A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztántartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.

„Miért jöttél”- kérdezte a halált.

„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál.

„Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.”

Paulo Coelho: Tizenegy perc